kiemelkedően közhasznú

Bemutatkozás

A Primus Inter Pares Közhasznú Nonprofit Kft. elsősorban a magyar versenyszférában tevékenykedő szervezetek számára kínál magas minőségi színvonalú innovációs szolgáltatásokat. A vállalat tevékenységét azzal a céllal kezdte meg, hogy a  fenntartható fejlődés jegyében a tudomány vívmányainak segítségével járuljon hozzá a hazai gazdasági szervezetek innovációs potenciáljának növeléséhez mind a humán, mind pedig műszaki fejlesztések terén. Kutatás-fejlesztési csapatunk tapasztalt szakértői partnereink méretéhez, lehetőségeihez, szektorális jellemzőihez, valamint egyedi igényeihez alkalmazkodva alakítják ki a vállalati K+F+I stratégiákat, közreműködnek az innovációs folyamatok menedzselésében, megvalósításában.

 

Szervezetünk komoly tapasztalatokkal bír az innovációs járulék felhasználási keretein belül megvalósítható kutatás-fejlesztési projektek lebonyolításában, kapcsolódó pályázati anyagok elkészítésében, dokumentálásában. Az általunk ajánlott általános kutatási témákat partnereink vállalati struktúráiban az évek során megfigyelt fejlesztési igények, és azok megvalósítását lehetővé tévő módszerek alapján állítottunk össze azzal a céllal, hogy az innováció világában útjelzőként szolgáljanak.

A Primus Inter Pares Közhasznú Nonprofit Kft. filozófiájának alappillére a minőségi szolgáltatás. Tevékenységünk során arra törekszünk, hogy kapcsolódási pontként támogassuk a fejlesztési igényekkel és gazdasági tőkével bíró, változásra kész vállalati szféra, valamint az innovatív ötletekkel bíró tudástőke egymásra találását. Kutató műhelyünk olyan új ismeretanyagok születéseinek helyszíne, amelyek a nemzetgazdaság áltál integrálható innovációk formájában testesülhetnek meg.

 

Hisszük, hogy a mikro szinten megvalósuló vállalati fejlesztések hozzájárulnak a magyar gazdaság versenyképességének javításához, ezáltal az ország innovációs potenciáljának növeléséhez, hosszú távon a makrogazdasági mutatók erősödéséhez, és a társadalom életszínvonalának növekedéséhez.